Emlékház-ünnep

2024.10.09

2024. október 4-én került megrendezésre az Emlékház-ünnep, melynek keretében köszöntöttük az idei Tolnay Klári-díj kitüntetettjeit, valamint felavattunk a Tolnay Klári Emlékház százéves palóc kemencéjét. 

Tolnay Klári születésének 110. évfordulója indította el a kezdeményezést, hogy felújítsuk a Tolnay Klári Emlékház kápolnáját és a százéves palóc kemencéjét. Az értékmentés Schmitt Pál elnök úr és Schmittné Makray Katalin asszony odaadó támogatásával jött létre!

A Tolnay Klári életmű-kiállításnak otthont adó több mint százéves palóc parasztház udvarán áll a házzal egyidős melléképület, amely egykor a porta nyári konyhája és szabadtéri kemencéje volt. 24 évvel ezelőtt, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök úr megnyitotta a Tolnay Klári Emlékházat, a kapuban palóc hagyomány szerint e kemencében sült kenyérrel, és sóval kínáltuk, amit hálás szívvel fogadott. 

Az ünnepség alkalmával a frissen sült kenyeret Schmittné Makray Katalin asszony emelte ki a megújult kemencéből, melyet Szedlák Józsefné Ilka néni, Terény templomának kézzel-lábbal harangozója, és a Mohorai Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület tagjai kínáltak a közönségnek.


Fotók: Balla Bence Ferdinánd 

Dr. Béres József, Schmittné Makray Katalin, Szedlák Józsefné és a Mohorai Hagyományőrző Egyesület tagjai
Dr. Béres József, Schmittné Makray Katalin, Szedlák Józsefné és a Mohorai Hagyományőrző Egyesület tagjai
Schmittné Makray Katalin asszony és Juhász Judit a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője
Schmittné Makray Katalin asszony és Juhász Judit a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője
A felújított kemencében sült kenyér
A felújított kemencében sült kenyér
Schmittné Makray Katalin asszony kiemeli a frissen sült kenyeret
Schmittné Makray Katalin asszony kiemeli a frissen sült kenyeret
Szedlák Ilka néni, a terényi templom harangozója
Szedlák Ilka néni, a terényi templom harangozója
Tóth Ildikó színművész és Szedlák Ilka néni
Tóth Ildikó színművész és Szedlák Ilka néni
Gulyás Géza polgármester a Mohorai Faluszépítő Egyesület tagjaival
Gulyás Géza polgármester a Mohorai Faluszépítő Egyesület tagjaival
Rátóti Zoltán színművész és Balla Mihály országgyűlési képviselő
Rátóti Zoltán színművész és Balla Mihály országgyűlési képviselő
Major Tamás, Matyóka László, Ilka néni és Kapitány Bernadett
Major Tamás, Matyóka László, Ilka néni és Kapitány Bernadett
Balla Tünde a Tolnay Klári Emlékház intézményvezetője, Schmittné Makray Katalin asszony, és Balla István a Tolnay Klári Alapítvány elnöke az Emlékház felújított kemencéjében sült kenyérrel
Balla Tünde a Tolnay Klári Emlékház intézményvezetője, Schmittné Makray Katalin asszony, és Balla István a Tolnay Klári Alapítvány elnöke az Emlékház felújított kemencéjében sült kenyérrel