122 éve szentelték fel a mohorai Kisboldogasszony templomot

2024.10.12
A mohorai Kisboldogasszony templom
A mohorai Kisboldogasszony templom
A Tolnay család hintója, melyen dr. Csernoch János Mohorára érkezett.
A Tolnay család hintója, melyen dr. Csernoch János Mohorára érkezett.

122 évvel ezelőtt, 1902. október 5-én szentelték fel a Kisboldogasszony templomot Mohorán. A neogótikus katolikus templom közadakozásból épült, melyhez az evangélikus Tolnay család is hozzájárult. A szent ügy nagy szorgalmazója Mohora akkori plébánosa, Kanyó József volt.

A templomot a későbbi esztergomi érsek, bíboros-hercegprímás, dr. Csernoch János praelatus-kanonok szentelte, aki Tolnay Gedeon földbirtokos, nyugalmazott MÁV főfelügyelő (Tolnay Klári nagyapja) hintaján, a ceremóniát megelőző este érkezett a községbe, és a plébánián szállt meg.

Az Esztergom Politikai és társadalmi hetilap 1902. október 12-én megjelent 42. lapszáma ekképp ad hírt az eseményről:

"Mult vasárnap ünnepe volt a községnek, templomuk felszentelésének ünnepe. Már megelőző napon serényen folytak a szegénységüktől kitelő előkészületek az örömünnepre. Apraja-nagyja a községnek talpon volt, és nem unták meg magas vendégük érkezését bevárni. Csak esti 10 órakor érkezett meg Tolnay Gedeon földbirtokos diszes hintaján dr. Csernoch János, a szentelésre felkért praelatus-kanonok. Mint az evangeliumi okos szüzek, égő gyertyákkal fogadta őt a hivők serege. Borsody Géza tanitó szép üdvözlő szavai után a hitkülönbség nélkül kivilágitott utcákon át a plébániára kísérte a nép a főpapot, a hol ők is elmondották szivből jövő üdvözlésüket, lelkes örömmel rázendítve egy Jézus Szivét dicsőitő énekre…"

A fogadást követően a hívők a plébános vezetésével visszatértek a templomba, ahol a szentelésre való előkészületek egészen reggelig zajlottak. A templom szinte még üres falait a hívők buzgó szorgalma és töretlen hite töltötte be.

"Az egész vidék hivői összesereglettek és áhitattal hallgatták a szentelő praleatus-kanonok szivhez szóló, eszmékben gazdag szent beszédét, mire oltárhoz lépett, hogy először hozza le égből ez oltárra és vigye ismét onnét több mint 800 lélekbe az eucharistikus Ur Jézust. Felejthetetlenek lesznek e fönséges pillanatok mindazok szivében, kik azokat élvezték…"

Délben Kanyó József plébános látta vendégül dr. Csernoch Jánost és köszönetet mondott a templomszentelésben betöltött szerepéért.


Írta: Balla Bence Ferdinánd

A szerző a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa.