Állandó kiállítás

"Bálozni jöttem, színésznő lettem" - Tolnay Klári életmű-kiállítás

A Tolnay Klári életmű-kiállítás a színészművész életútját bemutató fényképekből, személyes használati tárgyakból, családi ereklyékből, nagy sikert aratott színházi előadásokat idéző kosztümökből áll, az első kiscipőtől az utolsóig. Mindezek mellett megtalálhatóak itt munkássága elismeréseként kapott legbecsesebb emlékei a két Kossuth-díj, az Érdemes és Kiváló Művész kitüntetés és a Középkereszt. 

A kiállítás alapja a művésszé válás és a műveszetteremtés folyamatát rögzítő több mint 400 fotó, amely pillanatnyi voltuk egymásutániságában még élőbbé teszik a tárlat tárgyait. A fényképek nagy szerepeit és életének boldog pillanatait idézik, melyek alá a Művésznő írt is néhány sort, ami éppen azokról az eszébe jutott. 

A nézelődő valóban Tolnay Klári életébe nyerhet bepillantást, a berendezett öltzőbe lépve megérezheti a színház belső, intim világának atmoszféráját, s lélekben maga is színpadra állhat. A sok-sok fénykép, tárgy pedig végigkíséri a Művésznő életét, s így mindezek jelképpé válnak, az értékmegőrzés jelképévé.


Időszaki Kiállításunk

"Szenvedélyem a hivatásom" - Jánoskúti Márta életmű-kiállítása

Megnyílt Jánoskúti Márta a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas jelmeztervező életmű-kiállítása a Tolnay Klári Emlékház galériájában.

A kiállítás betekintést enged a színházi tervezés és iparművészet, valamint egy páratlan, nagy műveltségű művész tervezésről vallott kulisszatitkaiba, a Nemzet Művésze, Jánoskúti Márta, Kossuth-díjas tervező rajzai, jelmeztervei, kosztümjei és jelmezei által! A részletek és színek nagy varázslójának közvetlenségével újabb kulisszatitkokat ismerhetünk meg.

A tárlat megtekinthető 2025. július 6-tól október 1-ig!


Tolnay Klári-díj

A Tolnay Klári Kulturális-díjat az egyesület 2008-ban alapította. 2014-ben Tolnay Klári születésének 100. évfordulóján elérkezettnek látta az időt arra, hogy a Tolnay Klári Kulturális-díj után a Tolnay Klári Művészeti-díjat is megalapítsa. A díjazott művészek jelöléséről a Tolnay Klári-díj Kuratóriuma dönt.

A Tolnay Klári-díj Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes keramikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának alkotása. A díj Tolnay Klári legkedvesebb madarát ábrázolja, egy gerlét, amit szárnyaival óvón ölel át egy angyal.

A díj jelképrendszere ősi motívumokból épül fel. A gyöngyökkel gazdagon díszített angyal védelmez, elűzi a kellemetlen, negatív erőket. A gyöngy ősidők óta a makulátlan tökéletesség, az egészség, a hosszú élet és a szerencse motívuma. Tolnay Klári legkedvesebb madara, a gerle a harmónia és a béke jelképe. A díj színárnyalatát a Színészkirálynő kedvenc színe, a lila ihlette, amely szín a nemesség, a jólét, az ünnepélyesség színe egyaránt. Az angyalon megjelenő arany szín a lelki és spirituális gazdagságot szimbolizálja.

Petrás Mária ezen alkotásaival szeretettel köszönti Tolnay Klári szellemiségéhez méltó díjazottakat.

Díjazottjaink:

  • 2014: Vándor Éva és Reviczky Gábor
  • 2016: Kubik Anna és Venczel Vera
  • 2017: Bencze Ilona, Béres Ilona és Dunai Tamás
  • 2018: Zsurzs Kati, Császár Angela, Szilágyi Tibor
  • 2019: Pásztor Erzsi, Nagy Anna és Rátkai Erzsi
  • 2020: Tóth Enikő, Szersén Gyula és Blaskó Péter
  • 2021: Haumann Péter, Lukács Sándor és Nagy Viktor
  • 2023: Hűvösvölgyi Ildikó és Seress Zoltán
  • 2024: Tóth Ildikó és Rátóti Zoltán

Mohora a béke szigete volt: a világ közepe

Mohorán színházról nemigen hallott a nép. Elvétve fölütötte a sátrát egy-egy vándorcirkusz vagy mutatványos. Más semmi. Egyszer bárányhimlővel ágynak estem. Anyám kényeztetett, babusgatott.. Még a Színházi Élet néhány számát is a kezembe adta, ami nagy szó volt, mert alig múltam tíz éves. A képes magazinban új világot fedeztem fel. Az egyik képen például színésznő ült a tükör előtt, combközépig felhúzott szoknyában, keresztbe tett lábakkal, gyönyörű bokákkal, formás combokkal, és a tükörben festette magát. Az volt a kép alá írva: "Szépség, tökély, harmónia. Mindent a közönségért." E varázsszavakat pontosan nem is értettem, a női kitárulkozás mikéntjét is csak későbbi eszemmel dolgoztam fel. Gyermeki fejjel inkább a szépségre figyeltem, meg a kacér öltözködésre, mert ez számomra új volt. Az is elgondolkodtatott, hagy milyen nagy úr lehet az a bizonyos közönség.

Ez volt az első találkozásom a színészettel.

 ~ TOLNAY KLÁRI

Hírek

A közelmúltban elhunyt jeles jelmeztervezőre, Bárdy Margitra (Magyaróvár, 1929. augusztus 27. – München, 2025. június 14.) emlékezünk egy csodálatos munkáján keresztül.

2025. július 26-án Tolnay Klári 110. emlékév ünnepi zárórendezvényére, valamint a 38. "Zene határok nélkül" Nemzetközi Muzsikustábor Verseny és Művészeti Fesztivál hangversenyére került sor a Tolnay Klári Emlékház szabadtéri színpadán.

Tolnay Klárira emlékezünk születésének 111-ik évfordulója alkalmából a Kossuth Rádió "Egyszer volt" című műsorában 2025. július 16-án elhangzott riportjával.

KAPCSOLAT

Tolnay Klári Emlékház, 2698 Mohora, Kossuth utca 30.

Nyitvatartás április 1-től november 1-ig

Kedd-vasárnap: 10:30 - 16:00

Hétfő: zárva

Telefonszám

06/35 373 106

06/30 912 8135

06/30 279 7406

E-mail
tolnayklariegyesulet@gmail.com

Facebook

https://www.facebook.com/tolnayklarimuzeum


2025-ben az Emlékház fő támogatói

2023-ban a Tolnay Klári Emlékház fűtésének korszerűsítése, híradás- és biztonságtechnikai fejlesztése a Magyar Falu Program keretében valósult meg 2.000.000 forint értékben.

2022-ben a Tolnay Klári Emlékház számítástechnikai, hangtechnikai eszközeinek fejlesztése, és fűtésének korszerűsítése a Magyar Falu Program keretében valósult meg 2.000.000 forint értékben. 

2021-ben a Tolnay Klári Emlékház technikai eszközeinek fejlesztése, korszerűsítése a Magyar Falu Program keretében valósult meg 2.000.000 forint értékben.

A Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület-Emlékház működését, tevékenységét a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.

A Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület-Emlékház működési költségek finanszírozásának megvalósítását  a 2025. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.